„Itt tényleg bármi megtörténhet, én már csak tudom, mert én tényleg az aljáról jöttem” – Szappanos Péter a Mandinernek

Arab nyaralásba oltott szakmai értékmérő, meghálált paksi bizalom, kérdőjeles jövő a Paks válogatott kapusának háza táján.

Arról szólnak a hírek, hogy a 34 esztendős futballista átadólistára került.
A szaúdi Al-Fateh átadólistára tette magyar kapusát, a kétszeres válogatott Szappanos Pétert – számolt be róla arab lapok alapján a Csakfoci. A helyi sajtóban megjelentek szerint a klub a portugál Joao Costát szerződtetné Szappanos helyére a Portótól, és megtartaná Navaf Al-Akidit, aki az elmúlt fél évben az Al-Nasszr kölcsönjátékosaként szerepelt az együttesnél.
A 34 esztendős magyar futballista tavaly ősszel első számú kapusa volt az Al-Fatehnek, majd januárban kölcsönben visszatért a Pakshoz, amellyel bajnoki bronzérmes és Magyar Kupa-győztes lett.
A Csakfoci megkereste az ügyben Szappanos menedzserét, Schultz Leventét, aki azt mondta,
„egyelőre nem tud semmit” ezekről a hírekről.
Az Al-Fateh az előző idényben a tizedik helyen végzett a tizennyolc csapatos szaúdi bajnokságban.
Ezt is ajánljuk a témában
Arab nyaralásba oltott szakmai értékmérő, meghálált paksi bizalom, kérdőjeles jövő a Paks válogatott kapusának háza táján.
Nyitókép: MTI / Illyés Tibor